Szerencsés, aki ismeri ezeket, hiszen nincs jobb és értékesebb étel, ami éppen a közelünkben terem. Vetnünk sem kell, ajándékként kapjuk a természettől. Amikor elkezdtem ismerkedni a gyógynövényekkel, akkor csodálkoztam rá, hogy amit az előző évben még vadul irtottam... valójában hatalmas érték.
Miközben már egész seregek indulnak az erdőkbe, hogy a vadon termő medvehagymát letarolják, és fillérekért kiárusítsák....(és teszik ezt addig, amíg lesz, aki megveszi) feledésbe merül mindaz, amiért egyetlen lépést sem kell tenni: a tyúkhúr, a pitypang, a parlagfű, a csalán - amiből saláta is készülhet, a csalánból leves és főzelék is. Aztán ott van a papsajt, a cickafark, a lándzsás útifű, a martilapu, a málnalevél, a nyírfalevél, a diólevél - ami inkább gyógynövényként hasznosítható. Ez csak egy nagyon szűk felsorolás persze.
A tyúkhúr (Stellaria media) egy bosszantóan gyorsan növő, a talajt befedő "gyom", ami szinte egész évben tenyészik. Salátának, zöld turmixnak, vagy szárítmányként használjuk. A legjobb ilyenkor kora tavasszal szedni, főként az egészen friss szárvégeket, hajtásokat. Gyűjtés után mossuk, itassuk le róla a vizet, és adjuk a kedvenc salátánkhoz, vagy készítsünk belőle zöld frissítő italt (bátran keverjük más levelekkel). A megmosott és leszárított hajtásokat meg is száríthatjuk - mindig szellős és árnyékos helyen - és porrá őrölve egész télen is használhatjuk, teának, turmixba vagy ételbe keverve. Amit nem használunk fel a komposztban a helye, vagy szárnyasok, nyuszik is boldogan befalják.
A pitypang vagy gyermekláncfű (Taraxacum officiale) sárga virágai vidám látványt nyújtanak, ám aki szép gyepet szeretne, az nem rajong érte túlzottan. Szinte kiirthatatlan. Szívós és mélyre nyúló karógyökere nehezen távolítható el. Fogyasztani a szétterülő szeldelt leveleit szokták saláta gyanánt. Fontos azonban, hogy még a virágszár megjelenése előtt gyűjtsük a belső leveleket, mert később - a virágzáskor - a levelek elöregszenek és kellemetlenül keserűek lesznek. Ha sikerül a gyökereit kihúzgálni, alaposan megmosva, megtisztogatva (kb. mint a petrezselyem gyökeret) felaprítva és megszárítva tisztítóteák alkotórésze lehet. A pitypangról elterjedt, hogy tejnedve mérgező, ez azonban tévedés. A félreértés oka, hogy egyes helyeken kutyatejnek is nevezik.
A parlagfű (Ambrosia artemisiifolia) manapság közellenséggé vált - részletekbe nem bocsátkoznék - ám ott, ahonnan Európába származott, gyógynövényként tartják számon. Talán a latin neve is innen származik? Zsenge korában - virágzás előtt - gyűjtve sok értékes anyagot tartalmaz, teaként, porítva, de salátákhoz keverve is fogyasztható. Nehéz megelőzni, hiszen akár már 2-3 leveles korában is képes azonnal magszárat növeszteni, de ha elcsípjük és kihúzgáljuk, megfékezhető, sőt, kiváló talajjavító (gondolj bele: ha elszívja a fontos tápanyagokat a talajból, a növényt visszajuttatva oda vissza is tudja pótolni). Szóval érdemes ezt a gyakori, mindnütt jelenlévő gyomnövényt egy kicsit más szemmel nézni.
A csalánt (Urtica dioica) igazán nem kell bemutatnunk. Kertben, árokparton, erdei tisztáson bőséggel tenyészik. Levelének kis tüskéi kellemetlen, viszkető hólyagokat és bőrpírt okoznak. Nem halálosak persze, de egy kellemes kirándulást képesek elrontani. Cserébe azonban értékes növényünk, és ha megfelelő helyről tudjuk gyűjteni - szigorúan védőkesztyűben - frissen elkészíthetjük levesnek vagy főzeléknek, zöld italunk adaléka lehet. Aki ízületi bántalmakban szenved, annak a csaláncsípés is ajánlott. Szárított leveleit tisztító, vérfrissítő teákban használjuk (magas oxálsav tartalma miatt kúraszerű alkalmazásánál szüneteket kell tartani, hogy kiürüljön, mert erősen terheli a vesét).
Ez csak egy igen rövid áttekintés, de arra elegendő, hogy úgy tekintsünk kertünk kincseire, ahogy eddig nem tettük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Mit szólsz hozzá?