A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tippek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tippek. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. máj. 23.

Így tartsd frissen, ropogósan!

Ki szereti a fonnyadt, sárguló-barnuló salátaleveleket? Senki, ugye? Viszont nem mehetsz oda a piacon az árushoz, hogy "Lesz szíves egy negyed fej jégsalátát, egy marék spenótot..." Szép is lenne! 😂
Szerencsére a hűtőszekrények korában már nem okoz gondot a frissen tartás. Mivel én csak egy személyre készítek naponta salátát, nyilván nem használok fel mondjuk egész fejes salátát, vagy egy egész uborkát. ráadásul időt is szerettem volna megtakarítani, hogy tényleg csak összerakni kelljen az ebédre valót.
Szükségem volt néhány műanyag dobozra, zacskóra, csomagolópapírra - amit megmentettem máshonnan - és indulhatott is projekt. Hetente egyszer-kétszer megyek piacra. (a tudatos vásárlásról most nem értekezem, ezt megteszem másutt). Bejáratott termelők vannak, akiknél már évek óta vásárolok. Csak az kerül a kosaramba, ami náluk kapható.

2015. márc. 2.

Ne öntsd ki!

Ez itt csak egy kis szösszenet. Az késztet a megírására, hogy vendégségben jártunk, s látom ám, amint ismerősöm jó alaposan besózza a salátának szánt zöldséget... Aztán egy óra múlva akkurátusan kifacsarja, és úgy teszi az ecetes lébe. A levet a lefolyóba önti. 

Téli narancsos vegyes saláta (alap: kínai kel és narancs)

"Mit csinálsz?" – kérdem .
"Salátát!" – válaszolja – „Mi a gond? Otthon is így csináltuk! Ha nem csavarom ki, nagyon sós lesz.”
 Bizonyára nem ő az egyetlen, aki így csinálja, mert így szokta meg. Röviden elmagyaráztam neki, hogy így a salátának szánt zöldségfélének a legértékesebb anyagait önti ki. Miközben arról hallunk, hogy nem tudunk elegendő nyers zöldfélét, gyümölcsöt enni ahhoz, hogy megfelelő értékes tápanyaghoz, vitaminhoz jussunk, mert a nagyüzemi növénytermesztés, a talajok kimerülése és messziről ide szállított növények egyszerűen nem tartalmazzák, akkor luxus mindezt még csökkenteni, s kiönteni.

2013. ápr. 27.

Medvehagyma, az új sláger

Nem vagyok valami szorgalmas blogíró, sajnálom. Viszont nagyon lelkes saláta készítő, sőt saláta kreáló vagyok, így nem szeretném, ha ez a blog meghalna. Új szezon - új saláták. Míg régebben főként a leveles salátafélék álltak az érdeklődésem középpontjában, mostanában a különleges zöldek. Az alapként használt fejes-, római- vagy jégsaláta, valamint a kínai kel alapon megálmodott saláta-költemények azonban egyre több és változatosabb alapanyagokból készülnek.

Ne kérdezzétek, mennyire fogadja örömmel ezt a családom... az utolsó fiókám is kirepülőben van éppen, így újabb kísérleti alanyok után kell néznem.

A későn érkezett tavasz egyik csodanövénye a medvehagyma. Általában is igaz, hogy a salátának szánt leveleket akkor kell szüretelni, mikor a növény még nem hoz virágot, magszárat. A medvehagymára is érvényes, hogy ne szedjük, ha megjelentek a virágkezdemények. (Sajnálattal látom, hogy úton-útfélen kínálják a csokorba kötött leveleket, de ez már csak a növény lerablása, erejének pusztítása, a következő évi termés kárára van. ) Ugyanez érvényes a pitypangra, a rukkolára (borsmustár), a galambbegyre, madársalátára stb.

2013. jan. 9.

Téli vitaminbomba: savanyú káposzta saláta


A savanyított fejes-káposzta az egyik leggazdagabb téli vitaminforrásunk. Készíthetjük házilag – nem ördöngösség – vagy vásárolhatjuk készen. (Az elkészítés módját egy más alkalommal osztom meg veletek). 

Nyersen fogyasztva hasznosíthatjuk legjobban tápanyagait, érdemes tehát a szokásos töltött- és rakott-káposzta mellett természetes állapotában is fogyasztani. Ehhez ajánlom ezt az ízletes salátát, mely 6-8 személyre szóló adag:

Savanyú káposzta saláta                                                                                           

1 kg savanyú káposzta
1 kis fej vöröshagyma (+ 1-2 szál hajtatott hagyma zöldjével)
1 kisebb pritamin-paprika
petrezselyemzöld, zellerzöld - apróra vágva
1 adag tartármártás (majonéz, tejföl, fűszerek)
ízlés szerint: felkockázott füstölt sonka, a díszítéshez főtt tojás

2011. jún. 28.

Kovászos uborka

Nos, ha valamit igazán magyarosnak és klasszikusnak lehet nevezni, akkor a kovászos uborka az. Ahány ház - annyi recept, annyi egyéni íz, de abban mindenki megegyezik, hogy a nyár slágere, egészségünk őre, és csodálatosan finom.

Mielőtt megosztanám veled a receptet, leírok egy történetet. Magam nem emlékszem rá pontosan, a szüleim elbeszéléséből tudom, de a mai napig sem tudok olyan ízűt készíteni, mint anyukám - azért az enyém sem elvetendő! - és ebben bizonyára szerepe van ennek a régi élménynek.

A családunkban nem volt szokás az uborkát nyersen enni. Apai nagymamám a salátának szánt uborkát is leforrázta, miután meghámozta. Mindkét családban szokásos volt a felszeletelt uborkát besózni, majd alaposan kifacsarni, a levét pedig nagyvonalúan kiönteni. A kovászos uborka azonban az egész uborkaszezonban ott ért a medence szélén (ezt később majd elmagyarázom) az 5 literes üvegben.

2011. jún. 26.

Saláta helyett - avagy erdei piknik

Ma kirándulni voltunk. Ez a városi ember kímélő sétája, csak itt a budai hegyekben, a kényelmes 10-12 km, amitől el sem fáradsz, de igazi erőnléti edzés - persze, ha minden nap megcsinálod. Spontán összejött csapat, közös rezgésszint... Minden társas összejövetel előbb vagy utóbb közös evésbe torkollik, elvégre nem túlélő túráról van szó. Miután az utunkba eső vadmálnát, szamócát és a kirándulók által elejtett magokból kikelt vadcseresznyét megdézsmáltuk, elérkezett a tűzrakás ideje.

2011. jún. 23.

Klasszikus-e az uborkasaláta?

Miközben a vacsorához szánt salátához gyalultam az uborkát, óhatatlanul eszembe jutott, hogy akkor most az uborkasaláta klasszikusnak számít-e? Úgy gondoltam, "megkérdem" jeles tanácsadóimat (Ínyesmestert és Angélát*), s mindketten válaszoltak is:

"A nyárba hajló tavasz egyik első öröme az 'idei' liba és az uborkasaláta; a gyenge, kapros, aludttejes tökfőzelék sem vetendő el a sült liba szomszédságából, sőt ugyanakkor jelen lehet az asztalon a kövérkés, de le nem puhult, gondosan meghámozott és jégen tartott kovászos uborka is, ám szigorúan meg kell kívánni, hogy a pecsenye mellett a díszhelyet az uborkasaláta foglalja el." (Magyar Elek: Jönnek a primőrök - cikk - kiemelés tőlem)

Angéla legalább 15 féle receptet vonultat fel a friss uborkához,

2011. jún. 19.

Vasárnapi rögtönzés

A szoros programok miatt a vasárnapi ebéd is előregyártott. A csirkecombok tegnap pirosra sültek, csak egy utolsó pirítás vár rájuk. Köretként jöhet a sütőben sült petrezselymes krumpli (nem vacakolok holmi burgonyákkal), és kísérőnek a "vasárnapi rögtönzés" nevű salátaköltemény.

Alapját egy "görögös" öntet képezi.

2011. jún. 18.

A kapor dícsérete :I

Tudod, vannak ételek, amelyek kapor nélkül egyszerűen elképzelhetetlenek. Saláták és nemsaláták is vannak közöttük. Mivel éppen szezonja van, úgy gondoltam, körüljárom én ezt a kapor kérdést.

A kaprot vagy szereted az illata és az íze miatt - ami végül is ugyanaz - vagy utálod. Pontosan, ahogy egyes ízeket és illatokat szeretsz, másokat nem. Ennek oka az érzelmeidben keresendő: amikor találkoztál vele, milyen szituációban voltál. Ha a találkozás kellemes helyzetben történt, biztosan szeretni fogod, ha valamilyen kellemetlen élmény kapcsolódik hozzá - még ha csak képzeletedben is, azaz nem volt valós az élmény, csak egy álom, mondjuk - biztosan irtózol tőle.

2011. jún. 11.

Ismét egy klasszikus: Cézár saláta

Böngésztem, vajon hányféle recept, és a keletkezésével kapcsolatban hányféle történet lelhető fel. Képtelenség megszámlálni, és legalább egy 300 oldalas könyv kellene hozzá, hogy a különböző keletkezési történeteket és recepteket elemezzük, összehasonlítsuk, és megállapíthassuk, milyen is volt valójában az első, az eredeti Cézár saláta. Ezt az élvezetet ezúttal meghagyom valaki másnak.

Egyet mindjárt leszögezhetünk: az időszámításunk előtti 44-ben meggyilkolt Julius caesarhoz semmi köze. Sőt valószínűleg annak sem, hogy római salátát javasolnak az elkészítéséhez - bár ez már adhat okot némi képzettársításhoz, amely aztán félreértésekhez vezethet... hát nagyon bonyolult dolog a gasztronómia :) -

2011. jún. 10.

A zöldséges pult előtt álltam...

... és azon tűnődtem, mit is fogok ma gyorsat és finomat főzni vacsorára. Elmerengtem a szép színes saláták, gusztusos uborkák és hagymák felett, és lelki szememim előtt megjelent egy tál remegő tojásos nokedli nagy adag salátával.

2011. máj. 28.

Nyári Zöld

Írhatnám épp, hogy vegyes idénysaláta, de olyat mindenki látott már. Ezért a következő a

Nyári zöld 

Vegyes zöld leveles saláták, tetszés szerint:
jégsaláta
római saláta,
lollo bianca, valamint